2012. február 02., csütörtök 14:54
Új szakmát választott egy floridai biológia tanárnő – pornózni kezdett.
Jövedelmezőbb állást akart magának a St. Lucie High School egyik tanárnője, aki saját otthonában forgatott egy le amatőr pornófilmet.
Tiffany Shepherd azután döntött így, miután a férje lelépett, otthagyva őt három gyerekkel. A 31 éves tanárnő a Page2live.com-nak nyilatkozott.
„Nem vagyok rá különösebben büszke, hiszen én egy művelt asszony vagyok. Nem gondoltam én sem korábban, hogy egyszer majd ujjal mutogatnak rám, hogy nézd, ott jön az az ótvar kurva.” –mondta Stepherd, aki a filmekben Lea Lust néven szerepel.
„A cég, ahol dolgozom, nagyon profi. Mindenkit vizsgálatok alá vonnak, hogy nincs-e nemi betegsége, át kell esni az AIDS-teszten, ilyenek. Mindig nálam van ez a kis darabka papír, hogy egészséges vagyok. A stáb szeret engem, mert vigyázok magamra, és a férfiak is szívesen dolgoznak velem. Mellesleg így nekem sem fogy el soha a pénzem.” –tette hozzá az egykori tanárnő, akit azóta kirúgtak az állásából.
A cégvezető elmondta, hogy Lea már sosem kaphat tanári állást, akkor meg éljen meg a melleiből, addig, amíg azok nem kezdenek lógni.