A heterók leszbikusokra vágynak!
2012. február 02., csütörtök 14:59
Ahogy egy leszbikus sorstárs mondaná, nem a nem számít, hanem az igen. Persze az sem mellékes, hogy az igent mondó minek mondja magát: melegnek vagy heterónak. Négykezes arról, időnként miért akarnak heterókat a leszbik.
 Ophélia, a friss

Nemrég jöttem rá, legfőbb vágyam, hogy elcsábítsak egy heteró nőt. Eddig még soha nem sikerült annyira, hogy ágyba is bújjon velem, de ha ez bekövetkezik, ígérem, megírom, és sokkal érdekesebb lesz annál, mint amit most olvasol.



 

 Azt hiszem, örök életemben heteró nőkbe voltam szerelmes (gondolom én, bár lehet, egyik közülük leszbi volt, csak nem tudtam róla), és akit megkaphattam, az is biszex volt. Aki meg full leszbikusnak mondta magát, az engem akart megkapni, de nekem nem kellett. Húha, van baj elég.

Mostanában rengeteg heteró lánytól hallottam, hogy ki szeretné próbálni egy nővel, és nem egy vallotta be, hogy életében többször is kívánt meg nőket. Szóval hetero cicák ne féljetek, dugjátok ki a fejeteket a barlangból, lakásból, autóból, mert mindig akad olyan,

aki szívesen kielégítené szexuális vágyaitokat.



Nem egy hetero nőt csábítottam el, és ha az ágyig nem is jutottunk, mindegyikből egyfajta szoros kötődés, barátság született, és egy idő után el sem tudtam képzelni azt, hogy lefeküdjek velük.

Az egyik érdekes esetem egy tanárommal történt, aki jóformán soha nem tanított engem, de mivel ugyanabban az épületben töltöttük napjainkat, mertem megkörnyékezni. Idővel sikerült elcsábítanom, sajnos nem az ágyig, de az is simán összejöhetett volna, ha nincs férje meg gyermeke. Talán még most is foltos lepedőkön hemperegnénk.

 Hosszú séták, szexuális töltetű nézések és ölelések után mostmár tényleg csak barátság köt össze minket, de eszméletlen élményeket tud nyújtani egy ilyen viszony, főleg akkor, ha nem kapod meg teljes egészében.

Mindenestre egy idő után megtanultam, hogy mit várhatok el egy hetero nőtől, így nem kellett belehalnom a szerelembe, sőt sokszor többet is kaptam annál, amit elvártam. Csakhogy azóta többet és többet várok el, s így lassan eljutunk az ágyig. Lehet, hogy te leszel abban a bizonyos ágyban velem, függetlenül attól, hogy heterónak vagy leszbikusnak érzed magad.
.

„Mit látnom és éreznem adatott,
mondhatná bárki: puszta adatok,
s leírni őket: kopott könyvelés,
gyermeteg bulla,
az eszme túl kevés,
a tápértéke nulla.

Szerelmem kamasz-operett marad,
csak ezt szeretném hozni újra létre.
Időnként persze pornófilmbe lépve.”



Szuszek, a tapasztalt

A kihívás számomra akkor volt az igazi, ha a hetero nő nem is volt kihívó. Ha volt benne titokzatosság, intelligencia, és lehetőleg olyan szerepben jelent meg, ami jól hangzott a fülemnek: színész, ügyvéd, tanár, szabadúszó, barátom barátnője, a háziorvos lánya, feleség, stb.

Olyan körben mozogjon, hogy kihívás legyen feltenni az íróasztalra, megcsókolni a férje árnyékában, becsukni a gyerekszoba ajtaját, majd elmerülni az ágyában...

Aztán rájöttem, hogy az érzés – bár sok év telt el úgy, hogy nem adtam volna semmiért a pillanatot –, amikor kigombolod az első gombot a nadrágján vagy az ingén, hosszú távon ölni tud… lelkileg. Én így éltem meg.

Aztán nem kerestem többet ezt az érzést, idővel rájöttem, hogy nem is abba a bizonyos nőbe voltam szerelmes, hanem a saját korlátaim kiterjesztésének lehetőségébe. Hatalmasnak, ellenállhatatlanak éreztem magam, azt hittem, bármit elérhetek a szeretkezés utáni órákban. De nem tovább.

Most úgy gondolom, hogy okosabb és sokkal szebb olyan embert szeretni, aki viszontszeret, és nem aggódik azért, hová rejtsen el a lelkiismeretében, nehogy furdaljam.

Én pedig a fenti vágyak hajszolása helyett inkább az önbizalom-fejlesztéssel foglalkozom: kevésbé izgalmas, de sokkal tovább tart a hatása. 

Ütős Szex Hírdetések
Testvérpár
Kinga
Black Cat
LauraCica
Magdi
Vera
Jessica
Gabi
Viky
zsanibaba
Vikicica
zsoficica
Wiki
Kitti
zsuzsa40
Abigail
Mónika
Vanessa19
Vanda24
marcsika
vivicica33

Szexpartner Info az új szexpartner, ha tetszik szex trend! Szex ingyen? A válasz igen! Ingyen Szex - képek, Szex - video, Szex - filmek, Szex - hírek, Szex - blog - szexpartner riportok. És ez még nem minden! Szex közösség, sexbook is van. Megoszthatod, kedvenc szex képeidet, szex videóidat, commentelhetsz a szex minden területéről. Itt nem csak beszámolókat írhatsz, hanem saját blogod is lehet. Anonim Szex Profil? Igen! Profilodban(mint látogató) nem kell saját képet feltöltened, avatart is választhatsz, ismerősöket gyűjthetsz, akikkel azonos az érdeklődési köröd. Saját belső levelező rendszeren belül levelezhetsz szexpartner hirdetőkkel, maktársnak jelölt ismerőseiddel. Szex tapasztalataidat megoszthatod, kereshetsz partnereket új élményeket megvalósításra, akár szexpartner hirdetőink vagy a sexbook megosztó falán látogatóink között. Vitatémára bocsájthatsz egy általad megosztott szex videót, kinek mi a véleménye, a témával kapcsolatosan.

Szexpartner Főoldal | Szex Közösség Sexbook | Oldaltérkép | Címkék | Napi egy szexpartner mosoly | Szex és Shop | Szex | Video | Szex Filmek |
Partnereink | Szexpartner GYIK |
Szexpartner Info az új szexpartner trend